Smara- Trofic of Cancer /Ráktérítő/

 

Smara, fél 7, kelés. Elsőnek az tűnt fel ,hogy egy elhagyott városban vert tábort a csapat éjjel. A város enyhén túlzás, pár ház maradványról van szó. Bár itt sok városnak nevezett kis település van. Lehet valaha város volt. Hamar körbenéztem, majd eligazitás. Kiosztották a megszokott feladatlapokat. A sátor és társai hamar a csomagtartóban kötnek ki, majd gyíí !

Szokás szerint reggelire sincs idő, talán majd valamikor útközben eszünk valamit -gondoltuk, akkor.

 

Az első feladat elég érdekes volt. A közeli kisvárosban meg kellett keresni egy pékséget. Onnan kérni egy számlát a vásárlásról. Ez nehezebb mint gondolnánk, nem is ismerik szinte a számlát:-) Ráadásul a pékség sem került elő. Illetve nem az!

A legjobb az volt, hogy a kis város főutcáját ellepték a nyugati terepjárók. Volt látványosság bőven.

Ezután irány az óceánpart felé. Ismét több száz kilométer. Útközben összeismerkedtünk a Vadludak csapattal. Jó fejek. Szinte egész nap együtt mentünk. Segítőkészek és jópofák. A cb rádión keresztül rádióadásokat közvetítettünk egymásnak. Ők a szabadeurópát nyomták. Hitelesen! Persze a szöveg csupa baromság volt, de a stílus az egy az egyben az eredeti. Még rádiós vetélkedőt is tartottunkJ

 

Végre elértünk a partra. Csodaszép hely volt. Magas fennsíkról ereszkedett alá az út. Majd homokos óceánpart, csapkolódó nagy hullámokkal. A fennsíkról teljesen be lehetett látni. Eszményi volt a látvány. A parton egy régen elhagyott és kisodródott óriási hajóroncs állt. A maga nemében hulladék, de itt egy remek kis érdekesség ami nagyon kellett oda.

Lementünk a kocsival a partra. Sokan nem mertek a homokos szakaszra bemenni autóval, nem véletlenül. A homok ugyan olyan volt mint a sivatagban. 0,5-1 métert sűllyedt bele a kocsi. Azaz lehet lapátólni ha benne ragad az ember. Jöhet a homokvas és az időtrabló szenvedés. A feladat a GPS szerint a hajó körül volt valahol, gyalog messze van, és én inkább lapátolok, de nem megyek haza úgy, hogy nem autóztam a parton. Így hát az eddigi tanulmányaimat elő véve, sivatagi vezetési tudományomat gyakorolva, csőgázon hajtottam a Tátost a part felé. A vadludak kint vártak, hogy bejutok e. Azt hiszem puhatolóztak.

Fél útón voltam mikor a szemem sarkában láttam egy másik Pajerot éppen ásnak ki 10-en.

 Úgyhogy tovább nyomtam a gázt, nehogy benne ragadjak. A homok titka a nagy sebesség. Ha gyorsan mész rajta sokkal több az esély, amint lelassúl megfog mint legyet a dögpapírJ.

 

Átjutottunk. Sikerélmény!

Végre a parton tolom a vasnak, Kornél irányít a hajó felé, arra mutat a Garmin gps.

Beérek egy Hammert, és versenyzünk egyet!

Szinte vicces ez az öreg Pajero a Hammer mellett, olyan kicsi és törékenynek tűnik. De nem hagyjuk magunkat. Fej, fej mellett, de a végén azért csak győz lóerő különbség.

A lényeg, mely aznapra minden rosszat felejtetett, hogy egy ilyen gyönyörű helyen szakítothattunk, 1 éve ezért a pillanatért csináltam.

 

Vége a shownak, ki kellene vezetnem a partról a Tátost. Ez nehezebbnek ígézkezik, mivel emelkedik kifelé a part. A kemény vízparti részen nagyot gyorsulok, hogy maradjon a lendületből későbbre is. Felkanyarodunk a partra, de nem volt elég erő a kocsiban fél útig jutunk. Majd beássa magát. Kb. ott ahol befelé jövet láttam a másik autót ásni.

Elő a homokvas, a lapát. Legalább tízszer alá lett rakva, de mindig csak pár métert segített.A végén a gumi leeresztés bejött. 1 órát biztos elvoltunk vele. De voltaképpen ezért jöttünkJ

Kezdett sötétedni, és nagyon messze voltunk még. Sietni akartunk. Csak akadt egy új technikai probléma, ami már korábban is többször jelentkezett. Elment minden műszerfal és kijelző világítás, Nem működtek az órák, és ami a legfontosabb, nem világitott gyetlen lámpa sem kívül. Ez azért bosszantó mivel van rajta 8 elől és mind külön biztosítékon, bekötésen van. Ez eléggé vicces.

5 percem volt megnézni, de nem jutottam semmire. A többiek indultak tovább. Két csapat fel ajánlotta, hogy közrefog minket és köztük elbújva elmegyünk. Bár még kb. 500 km. volt hátra. Az így éjjel kissé kellemetlen. A 12-es csapat és a „Cigánygyerek az égből” csapatnak ezúton is köszönjük a segítséget.

Mivel már minden nap volt valami technikai probléma, így nem is izgattam magam túlságosan rajta. A mottóm az lett: Minden mindegy, de a motor ne álljon le!

Úgy 100 km eltelte után, eszembe jutott valami. A műszerfal alatt lógott ki egy relé, az indexé. Gyanús volt, mert az index jó ideje vacakolt, mivel a kuplungolás közben többször ráléptem, belógott a pedál alá. Megnéztem, és lecsúszott kábeleket találtam amik összeérhettek. Gyorsan orvosoltam, majd kicserélve a biztit, lőn világítás.

Sajnos ez a rengeteg napi kilométer, úttalan utakon, szétrázzák az autót. Ez is annak a következménye.

 

Megnyugodva, hogy újra látunk elköszöntem a segítőimtől és gyorsabb tempóra váltottam. Fáradtak voltunk, aludni akartunk….

 

macGyver-MCG FILMS TEAM 74