Január 25. este 10

 

Még mindig nem szeretek blogot írni, de sajnos, muszáj, mert az Ati folyamatosan vezet, így még mindig nem tud blogot írni. Üzeni a rajongóinak, hogy a következőt már ő írja. Ma nagyon korán kellett felkelni, éjjel ötkor már eligazítás volt, pedig kettőre ért be a mezőny fele – köztük mi is.3 kor feküdtünk. Volt, akinek addigra se sikerült, mert elsüllyedt 2 kilométerre a parton, jó kis homok volt ott. A táborhely az óceánparton volt, elég nehezen megközelíthető helyen. Reggelre az ébresztés feladata valamilyen paranormális indokból rám hárult, természetesen el is aludtam, ahogy illik. Ati felkelt és négykézláb a fáradságot elment meghallgatni a napi feladatsort. Negyed hatkor felpattantam, felkaptuk a sátrakat, és már húztunk is. Az első feladat Porto Rico-ban megkeresni egy világítótornyot. Itt el volt rejtve egy navigációs pont.

Utána a ráktérítő tábláját kellett megkeresni és megnézni hány nyelven van kiirva. Hogy ráktérítő. Elárulom a titkot: 2 , magyarúl is kint van. Mivel Budapest-Bamakósok helyezték ki korábbi versenyen.Én legalább is így tudom.

 Pár perccel később már a 20-30 méteres sziklákon botorkáltam a Ráktérítő és az óceánpart kereszteződésénél, mindezt zéró megvilágítás mellett, amikor még amúgy se láttam volna semmit.

Ennek ellenére minden pontot megtaláltunk. A korai kelésnek oka volt, ma léptük át a Nyugat-Szahara – Mauritánia határt. Az egész procedúra elég hosszadalmas, bonyolult és fárasztó volt. Délelőtt 11től délután 5ig ott csücsültünk. Közben kicsit forgattunk is, bár a katonákat Marokkóban kifejezetten tilos filmezni. Én be is voltam tojva, amikor az Ati megállás nélkül a műszerfalra rakta a rögzítő kamerát (a rossz emlékek a régi sengeni határról, ugye ;)) Volt más izgalom is, a két ország között ugyanis határsáv van, egy-két kilométeres senki földje. Ezen a szakaszon állítólag csak megfizetett „guide”-okkal lehet átmenni, mert állítólag telistele van aknákkal 20 Euróért. Nem tudom, hogy meggyőzésképp, vagy milyen indokból, de a határsáv telistele van roncsmaradványokkal, amikről azt terjesztik, hogy aknára futott autók. Hmm-. Biztos van benne valami, de azért gondolom a kitaposott keréknyomokon csak nincs, elvégre itt naponta sokan áthaladnak. Ezért aztán fogtuk magunkat, és egyenesen átmentünk a legrövidebb nyomon. Homokon és kősziklákon keresztűl,itt ugyanis nincs semmi út.Hihetetlen!

 Szerencse, hogy így nagy lendülettel 4 kerékhajtással mentünk, különben elakadtunk volna a mély homokban, amivel ismét csak a „guide”-ot tehettük volna gazdagabbá 40 euroval. A menet izgi volt, az egyenes végére az autó úgy elkezdett billegni, hogy majdnem felbillentünk. Jót röhögtünk, de tisztán láttuk, az autónak komoly futóműprolémái lettek valahol korábban, amit mihamarabb orvosolni kell.

Mi lengéscsillapitó problémára gyanakodtunk.Nagyon hintázott ugyanis.Ati eltünt 10 percre és egyszercsak egy Pajero lengéscsillapitóval a kezében megjelent.Hogy honnan szedte nem tudom…lényeg, hogy van.:-).

Késöbb beszereltük,és akkor vettük észre ,hogy nem az a baj.Elveszett valahol a hátsó híd gumitámasztó bakja.Valamit kell vele csinálni mert igy az autó katasztrófa.Mauritániában sikerült is, a határ után egyből találtunk egy Habibit, akivel közösen egy fastafnival, meg egy kis amerikairagasztóval megoldottuk a problémát. Viszonylag korán, pár perccel napnyugta után érkeztünk a táborba. A terület a sivatag szélén van, úgyhogy a szél az összes homokot erre fújja, tele van vele mindenem. Katonák vigyáznak ránk a tábor körül, mert állítólag nincs messze az a terület, amit a felkelők uralnak. Megnyugtattak minket, nem lesz bajunk, itt tartózkodásunk alatt több mint 3000 katona fog ránk vigyázni. Gondolom ez azért egy kicsit túlzás, de azért csak nem fognak leköpönyílazni minket. Ilyen korán még egyszer se sikerült beérni, úgyhogy szépen nyugodtan sikerült megvacsizni, de nem vagyok fáradt. Hogy miért azt, nem tudom, talán tényleg átváltoztam droiddá. Asszem megyek, és kicsit szanálok a kocsiba, mert már kicsit unom, hogy egyfolytába minden folyik a nyakamba…

 

Kori-MCG FILMS TEAM 74