HALÁLESET A DAKARON

2009.01.07. 21:50

 

 

Holtan találták Pascal Terryt, azt a motorost, aki még a vasárnapi, második szakaszon tűnt el az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezésű tereprali-viadalon.

Ezt a szervezők jelentették be.
   
A 49 éves francia motorosnak a Santa Rosa és Puerto Madryn közötti szakaszon veszett nyoma, a halál oka egyelőre ismeretlen.
   
A Yamahával versenyző Terry a második szakaszon 197 km megtétele után értesítette a szervezőket arról, hogy kifogyott az üzemanyaga, de beszerzett valamennyit az egyik versenytársától. Később megpróbált vele két alkalommal is műholdas kapcsolatba lépni a szervezőbizottság, mindkétszer sikertelenül. A kommunikációs rendszerben valamilyen hiba lehetett, a párizsi központ ugyanis már 4-én este értesítést kapott arról, hogy működésbe lépett a motoros vészjelző rakétája, a helyi szervezők azonban erről csak 5-én reggel szereztek tudomást.
   
Többek között erről beszélt Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója is, aki a haláleset kapcsán még megjegyezte: jól ismerte Terryt és csapatát, az év során többször is találkoztak.
   
Az után, hogy a helyi szervezők értesültek a segélykérésről, egy autót küldtek a feltételezett helyszínre, és az argentin polgári védelem is a bajba jutott motoros felkutatására indult. Mivel a keresés eredménytelenül zárult, a csendőrség is bekapcsolódott az akcióba, végül helyi idő szerint hajnali két óra után megtalálták a szerencsétlenül járt motorost.
   
"Nagyon nehezen megközelíthető, növényzettel sűrűn benőtt helyen feküdt, a motorja mintegy tizenöt méterre volt tőle. A sisakját levette és behúzódott az árnyékba, ahol valameddig nyilván ellátta magát, mivel vizet és élelmet is találtak mellette" - közölte az egyik szervező.
   
A halál okának kiderítésére rendőrségi vizsgálat indult.

macGyver-MCG FILMS TEAM 74

A bejegyzés trackback címe:

https://mcg-films-team.blog.hu/api/trackback/id/tr66864398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.