KÉSZÜLŐDÉS ÉS TORTA

2011.01.09. 15:10

1 héttel az indulás elött, már lázasan készülődünk. Legalább is  fejben, mert én még azokat a dolgokat intézem, amelyek ugyan nem szervesen kapcsolodnak a rallyhoz, de mindenképen el kell őket intézni, hogy az ember el tudjon indulni. Na persze az sem lenne baj, ha úgy indulna, hogy nyugodt is affelől amit itthon hagy. Ezekből pedig van bőven.

Ma a METRO-ba vezsem az irányt, ami már konkrét futam kapcsolódó feladat. Megpróbálok minden élelmet megvenni ami kelhet. A vizmennyiségemet már korábban megvettem. Jó sokat!!!:-) Imre már aggódik is emiatt kicsit, hogy sok helyet fog foglalni. A súlyról nem is beszélve. Gyakorlatilag teljesen igaza van, felesleges a vizet túl nagy mennyiségben cipelni. DE mindenkinek van némi bogara. Nekem a kaja, és a víz. Ugyanis eddig Afrikában akár hányszor voltam,(kb 5-6 alkalommmal), minden úton amint érintkezésbe léptem a helyi kajával vagy vízzel elkapott a nyavalya. Addig semmi bajom, majd egy helyi szendvics, vagy gyanús származású ital elfogyasztása után azonnali dögvész kap el. Volt már 40 fokos lázam, hasmenésem vagy éppen rókázásom a legváratlanabb pillanatban, mikor még 5 perce semmi gond nem volt. Szóval ezzel én nem játszom, marad inkább a Globus konzerv:-). Imrével meg valahogy csak el fogunk férni, majd megkötjük a kompromisszumokat. Inkább nem viszek ruhát:-))))

Kajáról jut eszembe. 7.-én volt a névnapom és megköszöntött sok barátom. Jól elgörbült a péntek a szesztetvérség irányába, majd szombaton is egy barátunknál iszogattunk, de ott már csak szolidan. Most vasárnap van és még mindig érzem:-)

Ma megkaptam a kedvesemtől a névnapi tortámat is. A kedvencemet! Orosz krémtorta!!! Hogy érezzétek a feelinget feldobok ide pár képet róla!

Már most arra gondolok, miylen jól jönne ebből egy szelet, mondjuk Mauritánia környékén....

Aki kér, írjon!!!

Mc Gyver (Attila)

A bejegyzés trackback címe:

https://mcg-films-team.blog.hu/api/trackback/id/tr682571772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása